Médiainfó
Iskolánk legrangosabb versenye.
Ebben az évben immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre, ami nem csak a hírnevét öregbíti, hanem azzal is büszkélkedhet, hogy két anyaországi csapat is részt vesz a rendezvényen.
Iskolánk két testvériskolája képviselteti magát, a kisvárdai II.Rákòczi Ferenc Oktatási Központ és a hatvani Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet.
A verseny arra ösztönzi a csapatokat, hogy évről évre magasabb rangra emeljék a rendezvény színvonalát. Felhasználói verseny lévén a hangsúly a designra, az ötletességre és az előadásmódra összpontosúl.
Ennek a versenynek a célja, hogy a csapatok a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentációkészítés, képszerkesztés, illetve hangfeldolgozás területén, elsősorban a líceumi anyagban oktatott alkalmazás jellegű programokat használva (Word, Excel, PowerPoint, FrontPage stb.) színvonalas munkákat mutassanak be.
A verseny három részbol áll:
- elso nap: be kell mutassanak egy saját (otthonról hozott) prezentációt, vagy honlapot egy bizonyos telőre megszabott témáról.
- második nap: elobb egy számítástechnikával kapcsolatos rövid tesztet kapna a versenyzok, majd a 9.-12.-es líceumi anyagban oktatott alkalmazás jellegu programok (Word, Excel, PowerPoint, FrontPage, Photoshop, CorelDraw, stb.) felhasználásával a helyszínen kapott feladatokat kell megoldaniuk.
A megmérettetés végén minden csapatot részvételi oklevéllel, valamint a verseny teljes anyagát tartalmazó CD-vel jutalmaztunk. Az elso három csapat mindegyik tagja jutalomban részesült.